Jó,  ha tudod? 

Tudod, való igaz, hogy ha tudjuk, hogyan készül egy tányér, váza, csésze vagy mikulás forma, az lehet lelombozó mert kiderül róla, huh…. hát csak ennyi…. ilyen egyszerű elkészíteni…? – vagy éppen ellenkezőleg – lelkesítő, örömöt adó néznivaló, ahol a végeredmény, az elkészült tárgy a folyamat során igazi megbecsülést kap a nézőtől, – sosem gondoltam volna, hogy ez így készül…!

Sok,  fazekas árú, kerámia vagy porcelán készítéssel foglalkozó videó kering a közösségi média oldalain, földrajzi helyzet, népcsoport és terméktől függetlenül. Jómagam is nagyon sokat megosztok belőlük a Borbála Kerámia Facebook oldalán, nem tehetek róla én egyszerűen imádom nézni, ahogy készülnek az agyagból a tárgyak. A kedvenc fotóim is a nyers agyagáru formázásáról, alakításáról mutatnak remek képeket, és nem az eladásra szánt, polcokon sorakozó bögrékről.

A kerámia tárgyak között, vannak nagyon egyszerűen megformálható és vannak rettentő bonyolultan készülők is. Jómagam, természetesen (még) nem vállalkozom a nagyon nehezekre. Meghagyom ezt a mesterembereknek, a 30 éve szakmában dolgozóknak és a művész elnevezésűeknek.

Az a vélemény, hogy az egyszerű kerámiák készítésének ismerete – ronthatja a majdani árképzésemet, és a leendő anyagi gyarapodásomat – sokat gondolkodtam rajta, (valamint utána is jártam) arra  a következtetésre jutottam, hogy:

a) ha tetszik a vásárlónak amit lát, akkor is megfogja vásárolni, ha tudja hogy csak 10 perces munkám volt vele,

b) ha a vásárló olyan igényű, hogy csak a nehezen elkészíthető tárgyakat vásárolja meg, az egyszerűeket nem, – akkor csak azt veszi meg,

c) ha az egyszerűen elkészíthető termékről ismeri a vásárló annak készítési eljárását, és emiatt nem hajlandó megadni az árát érte,  – akkor keresse ugyanezt máshol, olcsóbban,

d) ha elvesztek pár érdeklődőt, leendő vásárlót a megosztott videó felvételeim miatt, nyerek cserébe másokat, akiket pont a készítés folyamata ragadott meg.

Jó ha tudod hogyan készül?

A saját véleményem szerint, igen.

A mai közösségi média pótol egy hiányt, ami a korábbi évtizedeinkből valahogy kimaradt – a televíziózás kezdetén és az utána következő 40 évbe nem fért bele annyi információ, amit ma egy közösségi média oldal böngészése során akár egyetlen egy nap a magunkévá tudunk tenni. Én nagyon élvezem ezt az információ áradatot, persze ésszerűen megszűrve a magam igényei alapján… Tudjuk, számos sorozat mutatta meg “Hogyan készült?” címmel,  a bármi – én már azokat is nagyon szerettem.

Ki, mire kíváncsi?

Engem például egy férfi zakó készítése, nem kötne le (nem szeretek varrni), de bármit befogadok amihez jóformán csak egy ragasztópisztoly szükséges, mint szerszám.  Biztosan sokan vannak, akiket egy bögre készítése nem hozz lázba, vagy utálja a süteményes recepteket nézni, de nem vagyunk egyformák, szerencsére

Victoria Ellis csodálatos figurális faliképet készít, ebbe szerelmesedtem bele, pár hónappal ezelőtt: Varázslat

jó ha tudod

Ajánlom az Egyedi megrendelések lehetőségét, ha  kerámiatárgyra van szükséged: Egyedi kerámiák, és nézz bele bátran a legfrisebb videófelvételeimbe is itt: Borbála Kerámia YouTube csatornája