Vásárban a Borbála Kerámia 

Soha nem kínáltam semmit direkt módon bárkinek is, a vásár pedig pont erről szól. Vásárban a Borbála Kerámia!

A Heves megyei Kereskedelmi és Iparkamara, karöltve a Heves megyei Család és KarrierPonttal szervezte azt a vásárt, amelyre első alkalommal kiállítóként ellátogattam, 2020. augusztus 22-én, Egerbe.

A vásárra külön készítettem 10 darab Mézeskalács Házikót, és 25 darab Cicát, mert úgy ítéltem meg, ezeknek lesz majd vásári sikere.

Az előkészületek során gyorsan kellett agyagozni, gyorsan kellett volna szárítani (na, ezt pont nem lehet gyorsítani). Majd ezt követte az első égetés, a festés és mázazás majd az újabb égetés, szóval épp készen lettem velük.

Ki kellett találni, miben viszem el majd őket, hogyan teszem az utazást biztonságossá a termékeim számára a bő egy órás autóúton, de ne legyen nagyon bonyolult se. A helyszínen hamar ki kell tenni őket az asztalra, vagyis nem kéne túlcsomagolni őket.

Került terítő is a kerámiák alá, a szélcsengőim felfüggesztése viszont komoly fejtőrést okozott.

Szerettem volna, ha látványosan lengedeznek majd a (kézi hajtású) szélben, messziről odacsalogatva hangos csilingelésükkel a kíváncsi vásárlókat.

A majd feltesszük a frissen vásárolt sárga napernyő tartó rudjaira, kábé 1 perc alatt dugába dőlt (én meg kardomba), mert gyatra kis műanyagból van az a tartórúd, és nem bírta el a szélcsengőim súlyát.

A maradjon a függöny karnison mindegyik elv alapján, (mert az legalább elbírja a súlyukat), már csak azt kellett kitalálni, hogy hova is tegyük majd a vásáron a két méteres függöny karnist a 16 darab szélcsengővel?

Kétszer is elmagyaráztam itthon az elképzelésemet, lerajzoltam, sőt gyakorlati bemutatót is tartottam egy darab fonal segítségével, – mégsem értették, mit akarok.

Összekötünk egy hosszabb és vastagabb (erős) fonalat, átvezetjük az asztallap tetején és az asztal lábain is, majd ott lesz a szélcsengő arzenálom.

Nem értették. Sebaj, akkor is így lett.

Készültem névjegykártyákkal, szórólapokkal, árcetlikkel minden termékre, külön árlistával, és a vállalkozói adataim felsorolásával, a nyugtatömbbel, a számlatömbbel, a bélyegzővel, a csomagoló anyaggal, és műanyag (sicc!) zacskókkal – hitem szerint (és a NAV szerint is) ez mind-mind kell.

Elektronikus fizetési lehetőségem (még) nincs, de itthon megbeszéltük, és lezsíroztuk, hogy a Férj lesz a kassza, a gyerek pedig a számlát, nyugtát író – és adó kisinas, (Anya, mit kell ráírni, és hova???), és pedig majd csak vigyorgok szélesen a vásárlótömegeknek, mert ez így van jól.

Nagyjából be is jött ez az elképzelés, a kassza kiválóan át tudta venni a fizetett összegeket, a számla adás, már nyögve nyelősebb volt, mert hát,    n a g y o n    l a s s a n    í r    a    g y e r e k…

De, nem volt vészes… összesen kétszer kellett csak…

Ugyanis, vásárló tömeg az nem volt.

Volt sok babakocsi, és karon ülő csecsemő, 35 fok meleg árnyékban is. Sétáló anyukák, rohangáló 5 évesek, még pár kölyök kutyus is feltűnt. Jöttek idősebbek is, bicegve, meredten a földet bámulva (nehogy elessek), és néhány huszonéves is kézen fogva elsétált előttünk, nem foglalkozva a pultokra kitett szépségekkel.

Megálltak néhány percenként a középkorosztály tagjai, jól szituált, extra soványak, magasak. Megbámulták a kínálatomat, majd élesen ránk tekintettek az eladókra, ki vagyok, mi vagyok, szimpatikus vagyok? Valószínűleg nem voltam az, mert ők gőgösen és arisztokratikusan hamar tovább mentek, és máshol sem vásároltak semmit sem.

A hátunk mögött egy fiatal fiú szolgáltatta a jó zenét, ismert dallamok csendültek fel, nem is akárhogyan, lelkesen tapsoltunk rá páran, hálás volt érte. A jó zenét Komjáthy Balázstól hallottuk.

Egy idő után (vagy 3 óra ücsörgés után), rájöttem, hogy az, aki már 30 másodperce ott áll előttünk, elmélázva, és bámészkodva, na abból lehet esetleg, netalántán vásárló is. Ilyenkor beszédbe elegyedtem a zömében hölgyekkel, nyugtáztam a mosolyukat, és jólestek a szavaik.

„Még visszajövök!” – mondták páran, és a döntésükkel én is teljesen egyetértettem.

Visszajöttek.

És, vásároltak!

Két szélcsengőm talált így új gazdára, egyikük elmondásuk alapján bár nincs hova tenniük, de imádják a szélcsengőket.

Konklúzió: a hangulatot kell eladni, nem a terméket. A mellettem lévő hölgy, a horgolt bébi ruhákat, a női fürdőruhákat egy ruhás állványon kínálta. Az első percben lecsekkoltam – ilyen állvány kell nekem is – a szélcsengőimnek. Mert abban több hangulat lehetne, mint amit én itt produkálni voltam képes.

Mert hát az elképzelés, hogy majd az asztalról lelógatva, és de szuper lesz, szép is, szól is – az előttünk lévő „pad” miatt csúfos kudarcot vallott.

Olyannyira, hogy volt aki az egyik CICÁ-mat (alias macska kerámia) kapta fel az asztalról, és rázta meg erősen, mert azt hitte, hogy AZ A szélcsengő.

Hát, ennél a pontnál majdnem összecsomagoltam, Gergő meg jót rötyögött magában. Ő, amúgy a leglelkesebb segítőm és támogatom, amióta csak kitaláltam a kerámiázást mint megélhetési formát. Itt is lelkesen pakolászott, kiírta például, hogy „Szabad Megfogni!” mármint a szélcsengőket, csilingelésileg.

Életem első vásáron való szereplésével millió apró ötletet, ezer tapasztalatot, és pár új ismerőst szereztem, ja meg 10.000.- Ft bevételt. Ez annyiban nagyszerű, hogy a mellettem ülőknek ugyanez nulla Ft volt, pedig szépet árultak ők is.

Külön jólesett Mátyus Ágnessel való személyes megismerkedésem. A négy gyerekes tanárnő, csak hobbiból készíti a kerámiáit, de nagyon profi hangulattal volt tele az asztala.

Köszönet illeti a nagyobbik csemetémet, Csabát aki mégiscsak meglátogatott ezen a napon – és ez nagyon jólesett az anyai lelkemnek. Budapestről autóztak le Fruzsinával, és ha már erre jártak, gyorsan bebarangolták Eger egy kis részét is az AnyuPiaccal együtt.

14:00 óra után elkezdtünk összepakolni, standot lebontani, napernyőt összecsukni.

Ez már gyorsan és ömlesztve ment. Az át nem aludt előző éjszakának köszönhetően, már zombi voltam, kis családdal együtt.

Nem. Nem vagyok csalódott. Nem számítottam, semmire sem, tudatosan védtem a lelkivilágomat és a pozitív szemléletemet, így fogadtam meg egy jó tanácsot az első vásárommal kapcsolatban.

Elpakolás közben megbeszéltük páran, „eladók”, hogy a karácsonyi advent idején, együtt, és ugyanitt.

Akkor már ismerős arcokkal fogok találkozni,  és ez nagyon jó lesz, másabb kínálattal fogok készülni. A drágábbakat otthon hagyom, az olcsóbbakat pedig előtérbe helyezem.

És lesz, szélcsengős állványom is!

Napernyő helyett, bundabugyit viszek és vastag kabátot, és nem fogom ennyire agyoncsomagolni a kerámiákat.

A többi stimmel.

A vásár aktív szakaszában körbe mászkáltam én is, mint a többiek, megnéztük egymás portékáit, és számos dicsérő jelző cserélt gazdát.

Tényleg ügyesek vagyunk mi, Anyukák, le a kalappal a horgolók előtt, a varrók előtt, a szörpkészítők előtt, a tűnemezes babakészítők előtt, a szappankészítők előtt. A maszkot varrók előtt, a finom kis ékszereket készítők előtt, a mézeskalácsosok előtt, a hímzett terítősök előtt, –  én – egyiket sem tudnám csinálni.

Megannyi tudás van azokban a kis portékákban, számtalan átvirrasztott éjszaka, utánajárás, anyagbeszerzés, és idő. Töméntelen mennyiségű saját idő – mire kitehettük a termékeinket az asztalainkra.

A magas gőgösök, a csecsemőiket altatók, a kézen fogva sétálok és a hajlott hátú nagyon idősek ebből semmit sem vettek észre.

Köszönet illeti a mindenki mást, a mosolygósokat, a beszédbe elegyedőket, a legalább megfogta! embereket, nők és férfiak vegyesen – akik valami rejtélyes okból kifolyólag, tudták – kik vagyunk, és megtiszteltek bennünket a vásárlásaikkal.

Kézműves Anyukák Vására volt, Egerben 2020. augusztus 22-én szombaton.

A fagyi pedig, a meleg és fárasztó nap, jól megérdemelt ízletes, hűs jutalma volt.