Adatkezelési  Tájékoztató

(hatályos 2018. december 3-tól)

1. Bevezető

1.1. Az adatkezelés célja

Jelen Adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: Adatkezelési tájékoztató) célja, hogy Székely Borbála, mint adatkezelő (továbbiakban: Adatkezelő) leírja az Adatkezelő valamennyi adatkezelése során – különösen az általa üzemeltetett jelen honlapon

(https://borbalakeramia.com, a továbbiakban: Honlap) – keresztül megszerzett, valamint az Adatkezelő szervezetében alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és védelmi intézkedéseket.

Az Adatkezelő egyúttal az Adatkezelési tájékoztatóban tájékoztatja ügyfeleit, partnereit, illetőleg minden olyan természetes- és jogi személyt, akik az Adatkezelővel bármilyen – jogi szempontból értelmezhető – kapcsolatban állnak és a személyes kezelése során érintettségük keletkezik, az általa kezelt személyes adatok kezelésének szabályairól, az alkalmazott védelmi intézkedésekről eljárásokról és az adatkezelés módjáról.

1.2. Nyilatkozat

Az Adatkezelő jelen Tájékoztatóban leírt szabályokat, rendelkezéseket és kötelezettségeket saját magára jogilag kötelező érvényűnek tekinti, és működése során alkalmazza, valamint kijelenti, hogy jelen Tájékoztatóban leírt és alkalmazott adatvédelmi szabályok és eljárások megfelelnek a hatályos adatvédelmi nemzeti és Európai Uniós jogszabályoknak. Adatkezelő kijelenti továbbá, hogy fontosnak tekinti az információs önrendelkezés jogát, különös tekintettel a személyes adatokra és saját hatókörében minden elérhető szervezeti, működési, szabályozási és technológia intézkedést megtesz e jogok betartása és betartatása érdekében.

1.3. A Tájékoztató elérhetősége

Az Adatkezelési tájékoztató mindenkor hatályos verziója elérhető az alábbi oldalon:

https://borbalakeramia.com/adatkezelesi-tajekoztato
Az Adatkezelési tájékoztatót Adatkezelő bármikor megváltoztathatja, a közzététel- és az Érintettek tájékoztatásának kötelezettsége mellett.

Az Adatkezelő a jelen Tájékoztatóval kapcsolatos tájékoztatást elektronikus úton nyújt. A jelen Tájékoztatóval kapcsolatos kérdések az info@borbalakeramia.com e-mail címre történő megküldéssel tehetők fel.

2. A szolgáltatók adatai 

Cégnév:

Borbála Kerámia

Képviselője:

Székely Borbála

Székhely:

2760 Nagykáta, Hosszú utca 25/A. 

Nyilvántartási szám:

53115847

Nyilvántartó cégbíróság:

Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága

Adószám:

69391934-1-33

Közösségi adószám:

HU69391934

Saját üzlet címe és nyitva tartása:

2760 Nagykáta, Hosszú utca 25/A. 

Nyitva tartás:

Minden nap: 9:00 – 18:00

Szombat, vasárnap, ünnepnap: ZÁRVA

Számla szolgáltató:

KBOSS.hu Kft 1031 Budapest, Záhony utca 7.

Tárhely szolgáltató:

Tárhelypark Kft.1132 Victor Hugo u. 18-22.

Hírlevél küldő:

Rocket Science Group LLC- Mailchimp dpo@mailchimp.com

Telefon:

06 30 560 7029

Email cím:

info@borbalakeramia.com

Ügyfélszolgálat elérhetőségei:

06 30 560 7029, info@borbalakeramia.com

Ügyfélszolgálat nyitva tartása:

Hétfő – Péntek: 9°°-18°°

3. Értelmező fogalmak

  • személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;

  • adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

  • adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;

  • adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;

  • címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;

  • az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;

  • adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

3.2. A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek

A személyes adatok:

  • kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”);

  • gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”);

  • az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”);

  • pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”);

  • tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”);

  • kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”).

  • az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).

4. Az Adatkezelést igénylő tevékenységek, és típusai

A Honlap következő menü pontjai használatával adja meg az Adatkezelő részére a személyes adatait:

  • a „Kapcsolat” menü pont alatt, annak kitöltésével;

  • vásárlás esetén az Áruházban a megrendelés kitöltésével, illetve a megrendelés teljesítésével;

  • hírlevélre való feliratkozáskor, a feliratkozási adatok megadásával;

  • a letölthető ingyenes, vagy fizetős tanulmányok letöltéséhez kért adatok megadásával;

  • a Honlap használatával (olvasásával) a Honlap használata során az Adatkezelő által alkalmazott sütik által;

  • bérégetés igénybevételekor a szolgáltatásban kért adatok megadásával.

  • kihelyezett vásár, rendezvény alkalmával az erre a célra szolgáló űrlapot kitöltök adatainak utólagos rögzítésével.

5. Az egyes adatkezelési tevékenységekre vonatkozó tájékoztatás

5.1. „Kapcsolat – Küldj üzenetet!” menü pont, kapcsolati címre küldött email/levél

Adatkezelési tevékenység, az adatkezelés célja: A „Kapcsolat” menü pont használatával, e-mailen, vagy postai úton megküldött levélben lehet kapcsolatba lépni a Borbála Kerámiával. Ez esetben Megrendelő saját szándéka szerint és döntése alapján tölti ki a vonatkozó nyomtatványt, illetve küld levelet és adja meg a személyes adataidat az Adatkezelő részére. A „Kapcsolat” menü pont alatt kért adatok megadása azt a célt szolgálja, hogy az Adatkezelő kapcsolatba tudjon lépni Megrendelővel, meg tudja adni a választ a kérdésedre/kérésedre. Személyes adatai megadása nem kötelező, azonban azok hiányában nem tudja az Adatkezelő felvenni Megrendelővel a kapcsolatot, megadni számára a kért választ.

A kezelt személyes adatok köre: A Honlapon a „Kapcsolat” menü pont alatt a megadni kért és ott, vagy e-mailben, vagy postai levélben az érintett által megadott adatok.

Az adatkezelés jogalapja: Jelen esetben a megadott személyes adatait Megrendelő hozzájárulása alapján kezeli az Adatkezelő. A „Kapcsolat” menü pont kitöltése, az email, illetve a levél elküldése az adatkezeléshez való hozzájárulásnak tekintendő. Az adatkezelési hozzájárulást Megrendelő bármikor visszavonhatja az Adatkezelő részére küldött írásbeli nyilatkozattal.

Adattovábbítás, címzettek: A „Kapcsolat” menü pont alatt Megrendelő megadott adatait az Adatkezelő nem továbbítja harmadik személyek részére, kivéve, ha adatait abból a célból adja meg, hogy panaszt tegyen a Borbála Kerámia által nyújtott szolgáltatással kapcsolatban, és e panasz elintézéséhez a vonatkozó jogszabályok szerint a Megrendelő adatait meg kell küldeni az illetékes hatóságnak, szervnek. Megrendelő adatait a levelezőrendszerben tárolja az Adatkezelő, azok nem kerülnek külföldre továbbításra.

Az adatok megőrzésének ideje: A „Kapcsolat” menü pont alatt Megrendelő megadott adatait azon ügy elintézéséig kezeli az Adatkezelő, amelynek céljából megadta az adatait.

5.2. Vásárlás és fizetés

Adattovábbítás, címzettek: A megrendelésben megadott személyes adatok közül Megrendelő nevét, lakcímét és telefonszámát az Adatkezelő a megrendelés teljesítésében résztvevő futárszolgáltatást végző harmadik személynek jogosult kiadni, (Magyar Posta Zrt.) valamint az email címét is az elektronikus számla kiállításáért igénybe vett szolgáltatásként a Számlázz.hu oldal kezelőjének (KBOSS.hu Kft), amely társaságok adatfeldolgozóként járnak el a megrendelés teljesítése körében.

5.3. Közvetítő szolgáltató

Ezen kívül az Adatkezelő azon személyeknek, szerveknek, hatóságoknak jogosult a megrendeléssel létrejövő szerződés adatait, közöttük Megrendelő személyes adatait továbbítani, amely személy jogszabálynál fogva jogosult a Borbála Kerámia működését, könyveit ellenőrizni. Megrendelő adatai a Borbála Kerámia Honlapot üzemeltető szerveren kerülnek tárolásra, (Tárhelypark Kft. 1122 Gaál József út 24.) azok nem kerülnek külföldre továbbításra.

5.4. Hírlevélre feliratkozás

Adattovábbítás, címzettek:  A hírlevél feliratkozásnál, vagy a tanulmányok letöltésekor és a vásárlás során megadott adatokat az Adatkezelő által mindenkor megbízott (Rocket Science Group LLC- Mailchimp dpo@mailchimp.com) hírlevél küldési szolgáltató adatfeldolgozóként kezeli a hírlevelek kiküldése céljából. Ezen túlmenően az Adatkezelő nem továbbítja harmadik személy részére a személyes adatokat.

6. Sütik

6.1. Böngésző sütik (cookie-k) által tárolt (technikai) adatok

6.1.1. Technikai adatok

Technikai adatok, azon adatok, amelyek az Adatkezelő rendszereinek működése során többnyire automatikusan keletkeznek és kerülnek rögzítésre. Egyes technikai adatokat a rendszer, az Érintett külön nyilatkozata, vagy cselekménye nélkül is tárol és bizonyos esetekben automatikusan naplóz. A technikai adatok az Érintett személyének azonosítására közvetlenül nem alkalmasak, azonban összekapcsolhatók felhasználói adatokkal, így az azonosítás elvileg lehetővé válik. Ilyen adatkapcsolatokat az Adatkezelő nem készít, kivéve egyes olyan esetekben, amikor erre Adatkezelőt törvény kötelezi. A technikai adatokhoz kizárólag az Adatkezelő és Adatfeldolgozói férhetnek hozzá.

6.1.2. A sütik feladata

A HTTP-süti (süti, cookie) kisméretű adatcsomag, amelyet az internetes böngészés során a látogatott weboldalt tartalmazó szerver hozza létre a kliens webböngészője segítségével, az első látogatás alkalmával, ha ez a böngészőben engedélyezve van. A sütik a felhasználó számítógépén, előre meghatározott, böngésző típusonként eltérő helyen tárolódnak. A további látogatások során a tárolt sütit a böngésző visszaküldi a webszervernek, különféle, a kliensről szóló információkkal együtt. A sütik segítségével a szervernek lehetősége van az adott felhasználó azonosítására, róla különféle információk gyűjtésére és ezekből elemzések készítésére.

6.1.3. A sütik főbb funkciói

      • információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;

      • megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;

      • megkönnyítik, egyszerűsítik, kényelmesebbé, gördülékenyebbé teszik az adott weboldal használatát;

      • szükségtelenné teszik már megadott adatok újra megadását;

      • általában javítanak a felhasználói élményen.

      • a sütik használatával az Adatkezelő adatkezelést végez, amelynek fő céljai:

      • felhasználó azonosítás

      • az egyes munkamenetek azonosítása

      • hozzáférésre használt eszközök azonosítása

      • bizonyos megadott adatok tárolása

      • nyomon követési és helyinformációk tárolása és továbbítása

      • analitikai mérésekhez szükséges adatok tárolása és továbbítása

6.1.4. Munkamenet sütik (session cookie)

Ezen sütik célja, hogy a Felhasználó hibás keletkezése, illetve hibás működés nélkül böngészhesse a Honlapot, használhassa annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

Az érintettek köre: Honlap látogatói (Felhasználók).
Az adatkezelés jogalapja: Jogos érdek.
Az adatkezelés célja: A Felhasználók megfelelő felhasználási élményének biztosítása.
Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: A Honlap megtekintése nem lehetséges.
Az adatkezelésben kezelt adatok: Egyéni süti beállítások.
Az adatkezelésben kezelt adatok megőrzési ideje: A böngésző által létrehozott cokiek-ban meghatározott ideig.

6.1.5. Harmadik fél által elhelyezett analitikai sütik (analitics cookie)

Az Adatkezelő weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az Adatkezelő szervere információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

Az érintettek köre: A Honlap látogatói.
Az adatkezelés jogalapja: Jogos érdek.
Az adatkezelés célja: A honlap rendeltetésszerű és színvonalas működésének biztosítása, a szolgáltatások minőségének ellenőrzése és javítása, a rosszindulatú, Honlapot támadó Felhasználók beazonosítás, a látogatottság mérésére, statisztikai célok, érdeklődés alapú hirdetések megjelenítése az Érintett számára.
Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következményei: A Honlap nem megfelelő működése, a Honlap nem megfelelő fejlesztése, a termékek és szolgáltatások nem megfelelő fejlesztése.
A kezelt adatok: IP cím, a látogatás időpontja, a meglátogatott al-oldalak adatai, az Ön által használt operációs, rendszer és böngésző típusa, érdeklődési kör.
A kezelt adatok megőrzési ideje: 2 év.

6.2. Sütik letiltásának-, sütikkel kapcsolatos szabályok beállításának lehetősége

Az Érintettnek lehetősége van bizonyos típusú sütikre vonatkozó szabályok beállítására, pl. a sütik használatának mellőzésére, a sütik letiltására stb., a használt böngésző megfelelő beállításaival. A sütik szelektív, vagy általános tiltásának beállítási lehetőségeiről szóló információk az adott böngésző „Segítség/Help” menüjében találhatóak meg.

A legtöbb böngésző menü sorában található „Segítség” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben hogyan lehet a sütiket:

  • általánosan letiltani;

  • a sütik elfogadásának módját beállítani (automatikus elfogadás, egyenként kérdezzen rá, stb.);

  • egyenként letiltani;

  • egyenként, vagy csoportosan törölni;

  • egyéb sütikkel kapcsolatos műveleteket elvégezni.

6.3. További információk a sütikről  

A sütik (cookie)fogalma: internetes Honlapok által a számítógépünkön hagyott kicsi adatcsomagok, amelyek egyértelműen azonosítják a felhasználót a következő látogatás alkalmával.

A Honlap felkeresése, használata során többfajta sütit (fájlt, adatcsomagot) telepít a Honlapot működtető szoftver a felhasználó számítógépére.

A következő típusú sütiket használja a Honlap:

  • felhasználó által rögzített adatokat tároló süti;

  • munkamenet hitelesítési süti

  • fizetést támogató süti,

Ezen sütik használatáról a jelen Tájékoztatóval tájékoztatja az Adatkezelő az érintetteket, azok használatához további hozzájárulásra nincs szükség, mivel azok az érintett által igényelt szolgáltatás biztosításához elengedhetetlenül szükségesek, a vonatkozó jogszabály szerint külön hozzájárulás nélkül használhatók. Ezen sütik élettartama a munkamenet befejeztével lejár, kivéve a rögzített adatokat tároló süti, melynek élettartama 2 év.

  • követő sütik, melyek az Érdeklődő/Megrendelő vásárlási szokását rögzítik,

  • statisztikai süti, melyek a Honlap látogatásának eseményeit rögzítik, és arról anonim módon adnak statisztikai kimutatásokat az Adatkezelőnek.

E két utóbbi süti használatára kizárólag az érintett hozzájárulása jogalapon kerülhet sor. Ezen sütik élettartama 2 év. Az itt felsorolt sütiket a böngésző beállítás menü pontjában lehet törölni, az azokkal kapcsolatos beállításokat módosítani.

 7. Egyéb követő cookiek

7.1. Google Adwords konverziókövetés használata

A „Google AdWords” nevű online reklámprogramot használja az adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe veszi a Google konverziókövető szolgáltatását. A Google konverziókövetés a Google Inc. elemző szolgáltatása (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA; „Google“).

Amikor Felhasználó egy weboldalt Google-hirdetés által ér el, akkor egy a konverziókövetéshez szükséges cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott, és nem tartalmaznak semmilyen személyes adatot, így a Felhasználó nem is azonosítható általuk.

Amikor a Felhasználó a weboldal bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Google és az adatkezelő is láthatja, hogy Felhasználó a hirdetésre kattintott.

Minden Google AdWords ügyfél másik cookie-t kap, így azokat az AdWords ügyfeleinek weboldalain keresztül nem lehet nyomon követni.

Az információk – melyeket a konverziókövető cookie-k segítségével szereztek – azt a célt szolgálják, hogy az AdWords konverziókövetést választó ügyfeleinek számára konverziós statisztikákat készítsenek. Az ügyfelek így tájékozódnak a hirdetésükre kattintó és konverziókövető címkével ellátott oldalra továbbított felhasználók számáról. Azonban olyan információkhoz nem jutnak hozzá, melyekkel bármelyik felhasználót azonosítani lehetne.

Ha nem szeretne részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatja azáltal, hogy böngészőjében letiltja a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Ön nem fog szerepelni a konverziókövetési statisztikákban.

További információ, valamint a Google adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el:www.google.de/policies/privacy/

7.2. A Google Analytics alkalmazása

Ez a honlap a Google Analytics alkalmazást használja, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik Felhasználó által látogatott weblap használatának elemzését.

A Felhasználó által használt weboldallal kapcsolatos cookie-kkal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti.

A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. Eme weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használta a Felhasználó a honlapot, továbbá, hogy a weboldal üzemeltetőjének a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen, valamint, hogy a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen.

A Google Analytics keretein belül a Felhasználó böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének megfelelő beállításával megakadályozhatja, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy ennek a honlapnak nem minden funkciója lesz teljes körűen használható. Megakadályozhatja továbbá, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint.https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu

7.3. Elégedettségi kérdőív

Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja: 

  • személyes adat – az adatkezelés célja

  • email cím – kapcsolattartás, azonosítás, elégedettségi kérdőív kiküldése, visszacsatolás, vélemények értékelése, 

  • az érintettek köre – a szolgáltatást igénybe vevő valamennyi érintett.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelés az érintett törlési kéréséig, illetve a kérdőív kiértékeléséig tart.

7.4. Közösségi oldalak

Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Facebook/Google+/Twitter/Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe.

Az érintettek köre: Valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook/Google+/Twitter/Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon, és „lájkolta” a weboldalt.

Az adatgyűjtés célja: A közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve „lájkolása”, népszerűsítése.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik.

Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a közösségi oldalakon.

Ügyfélkapcsolatok és egyéb adatkezelések

Amennyiben az adatkezelő szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.

Adatkezelő a beérkezett e-maileket, üzeneteket, telefonon, Facebookon stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és e-mail-címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt, az adatközléstől számított legfeljebb 2 év elteltével törli.

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.

A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

8. Tájékoztatás az adatkezeléssel kapcsolatos jogokról

Tekintettel arra, hogy a fentiek szerint Érdeklődő/Megrendelő által az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott, vagy az adatkezelés során képződött személyes adatokat a 2. pontban rögzített jogalapokra tekintettel jogosult kezelni, Megrendelőt ezen adatkezeléssel kapcsolatban az alább rögzített jogok illetik meg.

Jogait oly módon gyakorolhatja, hogy e-mailben, vagy postai levélben írásban jelzi az Adatkezelő számára, hogy mely jogát, mely adatát, vagy akár az összes kezelt adata tekintetében, és milyen módon kívánja gyakorolni e jogokat.

Ilyen jelzés esetén a vonatkozó jogszabály szerint jár el az Adatkezelő és bírálja el a kérését legfeljebb 1 hónap alatt, amely elintézési határidő a jogszabályban foglalt esetekben meghosszabbítható. A válasz megküldésének feltétele, hogy a kérelem alapján a személy kétséget kizáróan beazonosítható legyen.

Ehhez kérjük, hogy jogai érvényesítése céljából a Honlapon található formanyomtatvány kitöltésével keresse meg az Adatkezelőt. A választ a kérelemmel azonos módon (elektronikusan, vagy postai levélként) juttatom el a részére.

Az érintett jogai – Hozzáférés –Megrendelő tájékoztatást kérhet, hogy Adatkezelő milyen személyes adatokat kezel róla, milyen célból, kinek továbbította, meddig tárolja, milyen intézkedéseket tett Megrendelő jogai érvényesítésére benyújtott kérelmére. Megrendelőnek joga van mindezekről másolatot kérni.

Helyesbítés – Megrendelő jogosult az Adatkezelő által kezelt személyes adatok helyesbítését kérni, amennyiben a kezelt adatok véleménye szerint pontatlanok.

Törlés – Megrendelő jogosult a hozzájárulása alapján kezelt személyes adatok törlését kérni, ha visszavonja a hozzájárulását; szintén jogosult a kezelt személyes adatok törlését kérni, ha megítélése szerint az adatkezelés jogszerűtlen, vagy annak célja megszűnt, továbbá ha azok gyűjtése információs társadalommal összefüggő szolgáltatás kínálása céljából történt. Az Adatkezelő nem köteles törölni a kezelt személyes adatokat, ha jogi igény érvényesítéséhez szüksége van rá, vagy jogszabály kötelezi a megőrzésre.

Korlátozás – Megrendelő jogosult kérni a kezelt személyes adatok korlátozását, amennyiben törlést kérhetne, de az érdekeit jobban szolgálja a korlátozás. Korlátozás esetén az adatok tárolása folytatódik, egyéb adatkezelési tevékenységet nem lehet folytatni.

Amennyiben Megrendelő kéri a személyes adatai helyesbítését, törlését, korlátozását, úgy erről Adatkezelő köteles mindenkit értesíteni, akinek továbbította Megrendelő személyes adatait a jelen Tájékoztató szerint.

Adathordozhatósághoz való jog – Amennyiben más adatkezelő részére kívánja továbbítani Megrendelő az Adatkezelőnek megadott adatait, úgy kérheti azok közvetlen továbbítását, amennyiben az technikailag megvalósítható, továbbá kérheti annak gépelt, olvasható formában való kiadását.

Panasztétel – Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail:ugyfelszolgalat@naih.hu

Amennyiben Megrendelő álláspontja szerint Adatkezelő jogszerűtlenül kezeli a megadott személyes adatokat, úgy panasszal fordulhat a felügyeleti hatósághoz.

9. Adatbiztonsági intézkedések

Adatkezelő gondoskodik Megrendelő személyes adatai kezelésének biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek.

Mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Valamint kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.

10. Adatkezelési tájékoztató hatálya, módosítása

A jelen Tájékoztatóban foglalt rendelkezések 2018.12.03.-án lépnek hatályba, attól az időponttól kezdve szabályozzák a Borbála Kerámia adatkezelési tevékenységét. A Borbála Kerámia bármikor jogosult a jelen Tájékoztatót módosítani, amely módosítás annak a Honlapon való közzétételét követő adatkezelésekre vonatkozik. Az érintettek irányába a Honlapon való közzétételtől lesz hatályos. Amennyiben Érdeklődő/Megrendelő nem ért egyet jelen Tájékoztató bármely módosításával, úgy gyakorolhatja a jelen Tájékoztatóban foglalt törléshez, korlátozáshoz való jogát, amennyiben annak feltételei fennállnak.

10.1. A tájékoztató elkészítése az alábbi jogszabályok figyelembe vételével történt

  • A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.)

  • 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)

  • 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §-a)

  • 2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;

  • 2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§-a)

  • 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról

  • 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§-a)

  • 16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB-ajánlásról

  • A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlása az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről

  • Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.

Készült: 2018.11.25.

Frissítve: 2019.02.26., 2019.08.15., 2020.08.16., 2021.02.07., 2023.06.26.,